A Ciszterci Rend a 12. század közepére, Európa minden országába betelepedve, mintegy 350 monostort mondhatott magáénak. Ezt a robbanásszerű növekedést a Szentlélek működésén és a kortárs igényeken kívül jogosan tulajdoníthatjuk a rend legnagyobb hatású alakja, Szent Bernát csodálatos egyéniségének. Különbözik a szakemberek véleménye afelől, hogy beszélhetünk-e egy sajátosan ciszterci lelkiségről. Bármiként álljon is a dolog, mindenki elfogadja egy ciszterci iskola létét, azaz egy szerzői csoportot, akiknél lehetetlen nem észrevenni egy jelentős szellemi és lelki képzésbeli hasonlóságot, valami ízlésbeli rokonságot, annak ellenére, hogy a csoport tagjai a legkülönfélébb tájakról valók. Ennek az iskolának feje pedig elvitathatatlanul Szent Bernát. Ciszterci rend magyarországon 2020. Az ő tanításuk alapján igyekszünk - ha mégoly vázlatosan is - a Cîteaux-i lelkiség főbb vonásait megrajzolni. A 12. századi keresztény bölcsességnek egyik alapvető fejezete önmagunk, saját lelkünk megismerése. "Isten megismeréséhez önmagad megismerése a lépcsőfok" - hangoztatja Szent Bernát.
1994-05-21 / 118. ] réven egymás után alapította a ciszterci apátságokat hazánkban A francia Pontigny ból [... ] Pilist Aceyből Az első magyar ciszterci apátság megalapítása és az országot felperzselő [... ] utolsóként hagyta el az államosított zirci apátságot október 29 én letartóztatták 14 [... ] teremtett világhoz Takács Sándor A zirci apátság főoltára az oltárkép Maulbertsch alkotása [... ] Magyar Hírlap, 2013. május (46. szám) 55. X FELAVATTÁK A FELÚJÍTOTT ZIRCI CISZTERCI APÁTSÁGOT Egyetlen út a saját utunk [... ] Orbán Viktor miniszterelnök a felújított ciszterci apátság szentelőünnepségén A kormányfő emlékeztetett zaly [... ] is visszaadják a rendnek A zirci ciszterci templom és az apátság a [... ] apát emlékeztetett 1945 ben a zirci ciszterci apátságtól kárpótlás nélkül vették el birtokait [... ] Aetas, 1993 (8. évfolyam) Família Kárpát-Medencei Családi Magazin, 2005 (2. Ciszterci rend Magyarországon és Közép-Európában, A | Atlantisz Könyvkiadó. évfolyam) 57. 2005. október [... ] pártfogójaként 1182 ben alapította a Zirci Apátságot Clatervaux ból hívott szerzeteseket akik [... ] 27 én hozta létre a Ciszterci Rend Zirci Kongregációját amelynek 1961 óta a [... ] kezdődött célja volt meghonosítani a zirci ciszterci életeszményt Amerikában és otthont adni [... ] én utolsóként hagyta el a zirci apátságot Négy nap múlva Budapesten letartóztatták [... ] Fejér Megyei Hírlap, 2014. december (59. évfolyam, 279-303. szám) 58.
Így átölelem az újszülött jászolát, imádom szent emberségét, ajkaimat a megfeszített sebeire tapasztom, kezem a sebek helyére teszem, felkiáltok: Én Uram, én Istenem! " Hasonló vallomások olvashatók a többi atyáknál is. Első ciszterci atyáink bensőséges, mély áhítatot tanúsítottak Krisztus szent embersége iránt, olyannyira, hogy egyes kutatók a ciszterci lelkiség egyik jellemző vonásaként emelték ki a megtestesült Ige iránti tiszteletüket. Viszont érezhető náluk, hogy a devóció lépcsőfok az Isten (az Ige) magasabb rendű szellemi szemléletéhez, Lobogó Krisztus-szeretetükről szebbnél szebb sorokban vallanak. Szent Bernát szerzetesi élete kezdetétől igyekezett megőrizni szívében Jézus tetteinek, gyötrelmeinek, de kiváltképpen Passiójának emlékét, és hangoztatja, hogy ezt a lelkületét holtáig megtartja. Ciszterci rend magyarországon árakkal. "Az én legfölségesebb filozófiám: Ismerni Jézust, a megfeszítettet. " Boldog Elréd is mély beleéléssel állítja elénk Urunk szenvedésének eseményeit: "Láttátok kitárt karjait, hogy mintegy magához öleljen benneteket; szemléltétek, feltárta keblét, hogy mintegy tejével tápláljon.
2002-08-01 / 7. szám Gyűjtemény urcai fényében pompázó zirci ciszterci gyűjtemény Zircen a Bakony eme [... ] ben a Clairvaux ból érkezett ciszterci szerzeteseknek A zirci monostor középkori virágzásáról kevés építészeti [... ] tanúskodik Annyi bizonyos hogy az apátság köré már akkor falu szerveződött [... ] ben az alsó ausztriai lilienfeldi apátság kapta meg A helyreállításssal kapcsolatos [... ] Zalai Hírlap, 2012. október (68. évfolyam, 230-255. szám) 97. 2012-10-24 / 249. ] újítják fel a háromszáz éves ciszterci apátságot és bazilikát Varga Domokos Péter [... ] freskókon szereplő személyek arcát Az apátság bazilikáját Dékány Árpád Sixtus a zirci ciszterci szerzetesi közösség apátja mutatja be [... ] az Országos Széchényi Könyvtár Az apátság bazilikáját Dékány Árpád Sixtus a zirci ciszterci szerzetesi közösség apátja mutatta be [... ] Magyar Krónika, 2019. július-december (6. szám) 98. 2019-10-01 / 10. ] kapaszkodik a füves talajba a zirci apátság arborétumának tisztásán Katona Farkas atya [... A ciszterci rend kezdeti tevékenysége Magyarországon | Sulinet Hírmagazin. ] napi kilométeradagját Bernát atya a Zirci Ciszterci Apátság perjele Hetvennyolc éves ő az [... ] kellett hozzá Történelmi látnivalók A zirci apátság meglehetősen nagy épülettömbjében több minden [... ] szem észreveszi a javításokat A zirci apátság barokk temploma 1740 és 1750 [... ] Dunántúl, 1942. április (32. évfolyam, 74-97. szám) 100.
Majorjaikban férfi laikustestvérek, konverzusok is dolgoztak, akik az apátnő kezébe tettek fogadalmat. Kötelezettségek és engedmények A szűkös ellátottság már a 12. században arra indított több apátot, hogy olyan jövedelmeket, járandóságokat is elfogadjanak, amelyek nem a szerzetesek munkájából fakadtak. Ilyenek voltak a malmok, templomok, vámok, tizedek jövedelmei. A mindennapi élet szigorúságán is enyhíteni kellett a generális káptalannak. A hét néhány napján megengedték a húsfogyasztást, a hálótermet deszkafallal cellákra osztottá, az apátságokon belül világi szolgákat alkalmaztak. Ciszterci rend magyarországon covid. Cistercium alapítói a csendet és a magányt keresték, ezért külső munkára nem vállalkoztak. Az Egyház azonban hamar felismerte, milyen lelki és szellemi erők rejtőznek a ciszterciekben, és ezért különféle feladatokra szólította őket. 1230-ig mintegy 90 cisztercit, többnyire apátot hívtak, választottak püspöki vagy érseki szék betöltésére. Ciszterciek segítették a keresztes hadjáratokat, pápai megbízást kaptak a dél-franciaországi eretnekek térítésére.
Valter Ilona: A pásztói monostor feltárása (185. ] a tornyot később az ún ciszterci periódus után de mindenképpen a [... ] válaszfalából Hasonló formákat látunk a zirci ciszterci apátság XIII századi faragványai között HÜMPFNER 1964 128 és a pilisszentkereszti ciszterci apátság faragványai között GEREVICH 1977 158 [... ] fala 19 kép A sokszögzáródású ciszterci főszentély alapjai Abb 19 Grundmauern [... ] Heti Válasz, 2013. május-június (13. évfolyam, 18-26. szám) 69. 2013-05-02 / 18. ] ott ragadt utasok HIRDETÉS új zirci Ciszterci apátság SZÉCHÉNYI TERV HAMAROSAN MEGNYITJA KAPUIT A MEGÚJULT ZIRCI CISZTERCI APÁTSÁG Május második felében nyílik meg a Zirci Ciszterci Apátság felújított épületegyüttese valamint átadásra kerül [... ] készített helyi termékeket is Az Apátság a turisztikai fejlesztés révén a [... ] Műemlékvédelem, 2010 (54. szám) Napló, 2011. december (67. évfolyam, 281-306. szám) 71. 2011-12-31 / 306. ] az eddigi életéből kiragadtunk A Zirci Ciszterci Apátság Újkönyvtára 93 éves vezetőjével az [... ] lássák az ország életét A zirci apátság újjáélesztésében először a második világháború [... ] hegységben tem a világ összes ciszterci apátságának a történelmi repertóriumát Amikor lehetőségem [... ] volt eddig erről információjuk A zirci apátság újraindításakor elsőként tért vissza A [... ] Székesfehérvár és Vidéke, 1910. Kilián István: A ciszterci rend Magyarországon és Közép-Európában (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2009) - antikvarium.hu. július-december (38. évfolyam, 82-159. szám) 72.
Főképpen azonban üdvösségünk történetében elfoglalt helyére, hívő lelkületére világít rá, és arra a kivételes kapcsolatra, mely Krisztushoz fűzte. Guerricus apát azt hangsúlyozza, hogy a Főnek anyja a tagoknak is, tehát minden kereszténynek anyja: "Ez a Szűz, aki egyedül szűz és anya, akinek dicsőséges kiváltsága, hogy világra hozta az Atya egyszülött Fiát, Fiában Fia összes tagját is magához öleli. " Stellai Izsák Máriára vonatkozó gondolatai mélyek és eredetiek. Máriás áhítata gyökereit teológiai mélységekbe ereszti. Ő fogalmazza meg a ma annyira kedvelt Mária-Egyház párhuzamot: a keresztségben a szűz Egyháztól és a Szentlélektől születtünk, miként Jézus a Szentlélektől és Szűz Máriától. Amit Szent Bernát teológiájáról a modern kutatás megállapít, az vonatkoztatható az egész ciszterci iskolára. Tanításukat mértéktartás, a túlzásoktól, egyoldalúságoktól való mentesség jellemzi. "Krisztusban mindennek értéke van számunkra - írja a Clairvaux-i apát -, minden szükséges volt. És szenvedése sem járt nagyobb haszonnal számunkra, mint megdicsőülése. "