A tanulóink önismeretének fejlesztése, autonóm személyiségek kialakítása. Olyan személyiségek fejlesztése, akik kellő önismerettel, reális énképpel rendelkeznek, akik önállóan döntenek képességeiket, lehetőségeiket ismerve. Így egy következő életszakaszban képesek az önmegvalósításra. A kudarc- és sikertűrés készségeinek fejlesztése. Honvéd kadét tábort tartottak Szálkán. A tehetség kibontakozásának a segítése, differenciálással történő fejlesztés és a hátránykompenzálás az iskolai élet minden területén Az intézmény az esélyegyenlőség elve szerint saját keretein belül lehetőséget teremt a sajátos nevelési igényű tanulók számára is. Az önálló, felelős állásfoglalás és cselekvés alapjainak, valamint az életkornak, fejlettségi foknak, saját személyiségjegyeknek megfelelő készségek kimunkálásának segítése. Törekvés az előítélet-mentességre, a konfliktusok kezelésére, készség a megegyezésre. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai feladatai, eszközei, eljárásai A szakközépiskola és a szakgimnáziumi nevelési-oktatási feladata az általános műveltség megalapozása, az érettségi vizsgára és a felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, továbbá a szakmai vizsgára való felkészítés.
Az érettségi vizsgára történő jelentkezésnek 2016. 01. 01-től feltétele az 50 órás közösségi szolgálat teljesítése. Tanulóinknak sokféle helyszínt és területet kínálunk ennek teljesítéséhez. A szakmai érettségi adott szakterületen további tanulásra jogosít, amelynek keretében különféle szakképesítések szerezhetőek minden ágazatban a sikeres érettségi után iskolánkban a korábbi szakirányú tanulmányok beszámítása esetén akár 1 év alatt (technikus képzés). A beiratkozás feltétele az orvosi alkalmasság. 7 / 86 Új típusú szakképzés a szakközépiskolában Szakközépiskolában a 2016/2017. tanévben az új típusú szakképzésnek megfelelően indítottuk képzéseinket. A képzés keretében 8. általános iskolai végzettséggel rendelkezők 3 éves, szakmai vizsgára történő felkészítésbe kapcsolódhatnak be. Tanulmányaik során a szakképzés megkezdéséhez szükséges kompetenciákat és tudáselemeket a 9. évfolyam sikeres elvégzésével szerezhetik meg, szakmai gyakorlatukat az iskola tanműhelyeiben biztosítjuk. A tanulók a 9. 5. sz. iskolavédőnői körzet. évfolyam végén szintvizsgát tesznek.
Rendszeres önképzéssel és továbbképzéseken való részvétellel fejleszti szakmai és pedagógiai műveltségét. 14 / 86 Rendszeres kapcsolatot tart diákjai osztályfőnökével, tanáraival, a gyakorlati oktatásban résztvevőkkel, szüleivel. Tantárgyanként, osztályonként, illetve csoportonként megtervezi egész tanévi munkáját; a megvalósulás dokumentálását, a reflexiók beépítését a munkája minőségének emelése és tudatosabbá tétele érdekében időben elvégzi. Szakmailag és módszertanilag alaposan felkészül. Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium, Szekszárd, Széchenyi u. 2-14, 7100 Magyarország. Munkáját pontosság jellemzi. Szakmai munkaközösségével egyetértésben megszervezi a tehetséggondozás és felzárkóztatás teendőit. A gazdasági igényeket, a szakmai fejlődést figyelemmel kíséri, az elméleti és gyakorlati képzésbe beépíti a korszerű szakképzési ismereteket, technológiákat. Részt vesz a nevelőtestületi értekezleteken, megbeszéléseken. Az intézmény működési rendjébe, az egészséges és biztonságos intézményi működtetéssel kapcsolatosan felmerülő tevékenységekbe bekapcsolódik. Részt vesz az intézmény önértékelési munkájában.
Szociális és állampolgári kompetencia A személyes, értékorientációs, szociális és állampolgári kompetenciák a harmonikus életvitel és a közösségi beilleszkedés feltételei, a közjó iránti elkötelezettség és tevékenység felöleli a magatartás minden olyan formáját, amely révén az egyén hatékony és építő módon vehet részt a társadalmi és szakmai életben, az egyre sokszínűbb társadalomban, továbbá ha szükséges, konfliktusokat is meg tud oldani. Az állampolgári kompetencia képessé teszi az egyént arra, hogy a társadalmi folyamatokról, struktúrákról és a demokráciáról kialakult tudását felhasználva, aktívan vegyen részt a közügyekben. Kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia A kezdeményezőképesség és vállalkozói kompetencia segíti az egyént a mindennapi életben így a munkahelyén is abban, hogy megismerje tágabb környezetét, és képes legyen a kínálkozó lehetőségek megragadására. A tudást, a kreativitást, az újításra való beállítódást és a kockázatvállalást jelenti, valamint azt, hogy célkitűzései érdekében az egyén terveket készít és hajt végre.