Merthogy már a Hollywood önkultuszát felmagasztaló film is a húszas-harmincas évek különböző népszerű dalait illesztette be az (azoktól többé-kevésbé független) cselekménybe, s értelemszerűen a három évtizeddel későbbi színpadi változat is így járt el: valami olyasmit létrehozva, amit a barokk opera korában pasticcio vagy pastiche, vagyis pástétom névvel illettek. Ének az esőben operett enekes. A műfaji szöszölés persze nyilvánvalóan mellékes az élményhez képest, ami döccenőkkel és kihagyásokkal ugyan, de működőképes és rokonszenves produkcióként fogadtatta el velünk, nézőkkel a szegedi-operettszínházi Ének az esőbent. Ami a döccenőket illeti: a második előadáson például még érezhetően félkész volt a nyitó jelenet, és az sem elhallgatható, hogy a szünet utáni második részre jóformán alig maradt valami a cselekményből. S mi tagadás, a Harangozó Gyula által rendezett és Somogyi Szilárd által "társrendezett" produkción megérződött a legkevesebb négy-, de inkább (a művészeti vezető Kerényi Miklós Gábor és a koreográfus Lőcsei Jenő beszámításával) hat- vagy nyolckezes irányítás akaratlanul is elbizonytalanító hatása.
Azért diplomáztam le 2010-ben, mert azt gondoltam, hogy idősebb koromban még jól fog jönni, hogy van egy ilyen irányú végzettségem is. És bár sokáig hivatalosan nem tanítottam, az Experidance-nél előfordult néha, hogy én tartottam a próbát, vagy tanítottam be a táncokat. Aztán az Operettszínházban kezdetben úgy éreztem, hogy a feladataim mennyisége lehetővé teszi, hogy oktassak is. Egy zuglói szakközépiskolában kezdtem, és kapásból négy osztállyal indultam. De ahogy sokasodtak a munkáim a színházban, egyre kevesebbet tudtam vállalni. Aztán szerencsére házon belül is megtaláltak a hasonló feladatok, például a Jekyll és Hyde asszisztensi munkái. Ének az esőben opérettes. Lénárt Gábor, Kapitány Dorottya és Vincze Balázs (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház) A tanítás, koreografálás ezek szerint hosszú távú cél? Maga a tanítás nem biztos, hogy magamtól eszembe jutott volna, édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy tanuljak tovább ebben az irányban. Akkor nem volt hozzá kedvem, de most már hálás vagyok neki azért, hogy anno meggyőzött arról, hogy szerezzek egy pedagógusdiplomát.
Ilyen a nyári súlyos betegsége dacára rutinját most is mesterien kijátszó Gálvölgyi János (R. F. Simpson). S mindenekelőtt ilyen a gonosz-buta-ordenáré szerepében valósággal lubickoló Szinetár Dóra (Lina Lamont), aki szégyent nem ismerő komédiázásával és harsány hangtorzításával szinte elviszi a showt a fiatal szerelmesek elől. A képek forrása: Szegedi Szabadtéri JátékokEzzel el is érkeztünk az előadás pillanatnyilag legkomolyabb gyengéjéhez: lukas a közepe. Mert bár e sorok írója mély szimpátiával szemléli Gömöri András Máté létezését, ám Don Lockwoodját mégis érdektelennek és inadekvátnak, ha tetszik, szereposztási tévedésnek véli. S nem azért, mert Gene Kelly jobb volt e szerepben! Ének az esőben operett színház. (Ez ugyan igaz megállapítás lenne, de egyszersmind mélyen igazságtalan is. ) Hanem mivel Gömöri átütő naturbursi bája és jelen színészi készenléte kevés a főszerephez. Ahogy kevés egyébként a táncosi készültsége is. Az első részt záró, címadó sláger előadásakor például becsülettel fáradozik, de a mögötte működő tánckar mindvégig könnyedebbnek tűnik nála, s így csak még feltűnőbbé válik Gömöri táncának és egész játékának fő fogyatéka: a mindent kisujjból kirázó, fölényes profizmus hiánya.
A filmforgatás nem könnyű, mivel a filmgyáros az új technika alkalmazását kéri - tehát belevágnának a hangos filmek rendezésébe, mivel a rivális filmesek, a Paramount Pictures megcsinálta első hangos filmjét, nekik is a korral haladniuk kell és felvenni a versenyt. Lina képtelen normálisan beszélni a mikrofonba. A némafilmek kora lejárt, kénytelenek most már az ő hangját is felvenni, ami tudjuk jól, hogy borzalmas, mert sipító. A próbafolyamatok hosszasak, de igen szórakoztatóak, képet kapunk az elkészült filmváltozatról is, ahol elszakad a tekercs, és így a lenyűgöző kép és hanghatások helyett, borzalmas elcsúszások, idétlen monológok tanúi leszünk. Társulat – Opera. A színpadi közönség is röhejesnek találja a "művet". Szégyenükben, megpróbálnak valami újat kitalálni a főszereplők, így kerül képbe Kathy, akit a filmgyáros asszisztense visszahív egy próbameghallgatásra. Ámde a lány nagyon szerény, elárulja, hogy hiába jött, hiszen úgysem alkalmaznák, mert ő dobta meg Linát az ünnepségen. Cosmo azonnal értesíti Don-t, hogy meglett a lány, akit nem tud feledni.
Szépek voltak, de sajnos nem az igaziak, bár a filmben szólóban énekli a filmbeli nagy dalt, itt duettben Donnal. Ez a változat kellemes hatást nyújtott. A kedvenc lánykérős /itt az/, de a filmben csupán szerelmi vallomás, nem több, is jól sikerült. Nyelvtörő Mózes módra - a filmben unalmas, itt feldobták a hangulatot! Díszlet - jelmez Díszlet: filmtekercs, igazodván a történet világához. Ruhaügyileg korhű és megfelelő, nincsenek túlzások, legfeljebb a nyuszis-macskás beállással véget érő bulin bemutatott jelmezekkel volt bajom. Egyszerűen gusztustalan. A filmben igaz miniszoknyában voltak, de százszor ízlésesebb és nem a kurvaság jelképe... Kedvenc jelmezem a lila ruha, ami a filmben is van Kathy esetében. Jól eláztak az Operett színészei - Blikk. Mondhatom, hogy a darab megérte a pénzét. Szórakoztató volt. Reméltem, hogy nem rontják el, sokat vártom attól a gárdától, akiket kikaptunk, mivel a legnagyszerűbb összeállt csapatnak gondoltam őket, velük néztem volna meg a legszívesebben. És, hát eza kívánságom teljesült is. Ajánlom megtekintésre.